A következő bekezdés nem vonatkozik azokra az országokra, ahol ütközne a helyi törvényekkel: A LEXMARK INTERNATIONAL, INC. ERRE A DOKUMENTUMRA NEM VÁLLAL SEMMILYEN – SEM KIFEJEZETT, SEM JÁRULÉKOS – GARANCIÁT, BELEÉRTVE TÖBBEK KÖZÖTT AZ ÉRTÉKESÍTHETÕSÉGRE VAGY EGY ADOTT CÉLRA VALÓ FELHASZNÁLÁSRA VONATKOZÓ JÁRULÉKOS GARANCIÁKAT IS. Egyes államok bizonyos tranzakciók esetén nem teszik lehetővé a kifejezett vagy a járulékos garanciákról való lemondást, így lehet, hogy önre ez a bekezdés nem vonatkozik.
Előfordulhat, hogy a dokumentum technikai pontatlanságokat és gépelési hibákat tartalmaz. A dokumentum tartalmát folyamatosan módosítjuk; ezek a változtatások a későbbi kiadásokban fognak megjelenni. A leírt termékek vagy programok bármikor megváltozhatnak vagy továbbfejlesztett verziójuk jelenhet meg.
A kiadványban a termékekre, programokra vagy szolgáltatásokra való hivatkozások nem jelentik azt, hogy a gyártó azokat minden olyan országban elérhetővé kívánja tenni, ahol üzleti tevékenységet folytat. A termékekre, programokra vagy szolgáltatásokra való hivatkozás nem jelenti azt, hogy csak az a termék, program vagy szolgáltatás használható. Használható helyettük bármilyen, működésében egyenértékű termék, program vagy szolgáltatás, amely nem sért létező szellemi tulajdonjogot. Azon termékek, programok vagy szolgáltatások működésének kiértékelése és ellenőrzése, amelyeket nem a gyártó ajánlott, a felhasználó feladata.
A Lexmark terméktámogatáshoz látogasson el a következő címre: http://support.lexmark.com.
A Lexmark termékhasználatot érintő adatvédelmi szabályzatát a következő oldalon olvashatja el: www.lexmark.com/privacy.
Információ a kellékanyagokkal és a letöltésekkel kapcsolatban: www.lexmark.com.
A Lexmark és a Lexmark logó a Lexmark International, Inc. védjegye vagy bejegyzett védjegye az Egyesült Államokban és/vagy más országokban.
A többi védjegy a megfelelő tulajdonosok védjegye.
This product includes software developed by:
Copyright (c) 2002 Juha Yrjola. All rights reserved.
Copyright (c) 2001 Markus Friedl
Copyright (c) 2002 Olaf Kirch
Copyright (c) 2003 Kevin Stefanik
Redistribution and use in source and binary forms, with or without modification, are permitted provided that the following conditions are met:
1. Redistributions of source code must retain the above copyright notice, this list of conditions, and the following disclaimer.
2. Redistribution in binary form must reproduce the above copyright notice, this list of conditions, and the following disclaimer in the documentation and/or other materials provided with the distribution:
THIS SOFTWARE IS PROVIDED BY THE AUTHOR "AS IS" AND ANY EXPRESS OR IMPLIED WARRANTIES, INCLUDING, BUT NOT LIMITED TO, THE IMPLIED WARRANTIES OF MERCHANTABILITY AND FITNESS FOR A PARTICULAR PURPOSE ARE DISCLAIMED. IN NO EVENT SHALL THE AUTHOR BE LIABLE FOR ANY DIRECT, INDIRECT, INCIDENTAL, SPECIAL, EXEMPLARY, OR CONSEQUENTIAL DAMAGES (INCLUDING, BUT NOT LIMITED TO, PROCUREMENT OF SUBSTITUTE GOODS OR SERVICES; LOSS OF USE, DATA, OR PROFITS; OR BUSINESS INTERRUPTION) HOWEVER CAUSED AND ON THEORY OF LIABILITY, WHETHER IN CONTRACT, STRICT LIABILITY, OR TORT (INCLUDING NEGLIGENCE OR OTHERWISE) ARISING IN ANY WAY OUT OF THE USE OF THIS SOFTWARE, EVEN IF ADVISED OF THE POSSIBILITY OF SUCH DAMAGE.